-
Itt van! Itt van! Itt van! – sietett be Suzie. Teljesen be volt zsongva.
-
Mondott valamit? – kérdeztem. Lehet nem is hozott semmit, találkozni se akar,
csak beugrott egy sütiért.
-
Nem, amint megpillantottam, bejöttem szólni, ahogy megbeszéltük –
értetlenkedett. Pislogott kettőt, aztán már szaladt is vissza. – Jaj, talán még
nem ment el, rajta tartom a szemem – slisszolt ki. Éhen haltam, szóval akár
akart velem beszélni akár nem, muszáj volt kimennem és magamhoz vennem némi
ételt. Kihámoztam magam a kötényből, megmosakodtam és az összekészített ebédemmel,
kiléptem a konyhából. Épp, mikor kiléptem, Tom akkor fizetett. Semmit se
vesztett a sármjából az elmúlt egy napban, így egy pillanatra belefeledkeztem a
bámulásába.
-
Elnézést! Esetleg meg tudná mondani, hogy Emilia itt van-e? – kérdezte Tom.
Sose tudtam betelni azzal, ahogy kiejti a nevemet. Suzie hebegett habogott
végül a konyhaajtóra mutatott, ekkor összenéztünk Tommal. Leírhatatlan érzés
volt a látvány, ahogy az arca felderül a felismeréstől. Megköszönte Suizienak a
segítséget és felém kezdett lépdelni. Becsuktam magam mögött az ajtót és a
megszokott helyem mellé kezdtem sétálni. Ki is melegedtem, pedig az
üzlethelyiségben lényegesebben jobb volt a klíma, mint bent a konyhában a sok
meleget árasztó sütő között. Mikor már csak egy lépés távolságra voltunk, újra
fel mertem nézni az arcára. Túl sok volt nekem. Megint makulátlanul elegáns
volt, a haja tökéletesre fésülve, a fehér fogsora pedig csak úgy világított,
ahogy mosolyogva nézett rám.
-
Szia! – köszönt. – Este programom lesz és az ebédidőről meg lekéstem, de azért
gondoltam ideköszönök – szorongatta a zacskóját a kezében.
-
Ami azt illeti, most kezdem az ebédszünetem. Hoztál nekem valamit? – sétáltam
az asztalhoz és helyet foglaltam. Próbáltam higgadtnak mutatni magam, mintha
nem lenne nagydolog egy hihetetlen jóképű gentleman közelében akár csak
egyenletesen lélegezni is. Tom felém fordult, de nem mozdult a helyéről.
-
Igen, nálam van egy, de nem akarom elvenni a szünetedet – mondta komolyan.
-
Tegnap befejeztem az Othellot, és most épp nincs mit olvasnom. Ha gondolod,
szívesen megnézem – ajánlottam. Tom végül elvigyorodott és lehuppant velem
szemben, pont úgy, ahogy előző alkalommal is ültünk. Kicsomagoltam a salátámat,
ő meg előhúzta a kabátja zsebéből az összehajtott papírlapokat. Ha nem ült volna
velem szemben, tuti megszaglászom. Imádtam a könyvek illatát, minden új könyv
kinyitásánál azzal kezdtem, hogy beleszippantottam. El sem tudtam képzelni,
milyen jó, férfias, Tom illata lehet annak a néhány papírlapnak, amit a szíve
felett hordozott talán egész nap. Átadta és én gyorsan széthajtottam, hogy
szemügyre vehessem az írást. Felszúrtam egy adag salátát a villámra és azt
rágcsáltam, míg átfuttattam a szemeim az első sorokon.
-
Sok mindent tudok az életéről, szóval elég, ha olyasmiket mondasz el belőle,
amiket esetleg érdekességnek találsz. Vagy nem is tudom, igazából mindenre
kíváncsi vagyok – lelkesedett. Kezeit az asztalra fektette és éreztem magamon a
pillantásait. Mint egy kisgyerek az esti mesét, úgy várta, hogy megszólaljak.
Csak az első bekezdést olvastam el, amiben semmi részletet nem közöltek, de én
így is találtam valamit, amivel esetleg segíthetném neki a felkészülést.
-
Öm hehehe – nevetett és megpróbálkozott vele. a Friedmann még ment de az
Ernővel már voltak gondok.
-
Ő – ejtettem ki neki a kérdéses hangot. – Ernő, hosszan! – mosolyogtam rá és ő
újra megpróbálta. Sikerrel. - Friedmann Endre Ernő.
-
Nagyszerű – dicsértem meg elismerően és visszabújtam a lapba újabb érdekességek
után kutatva. – Ez tényleg fantasztikus. Capa eredetileg a Cápa becenevéből
származott, ami ugye angolul a shark.
-
Cápa – próbálta kiejteni. Annyira aranyos volt, hogy próbálkozott. – Nem semmi
hangok vannak az ABCtekben. Nem könnyű. C-cápa… - próbálkozott újra.
-
Pedig elég ügyes vagy, nagyon jó érzéked van a nyelvekhez – pillantottam ismét
fel rá.
-
A francia, spanyol az megy folyékonyan, görögül is elboldogulok, de például
amit könnyűnek tartanak olasz, arra nekem valahogy nehezen áll rá a nyelvem.
Latinul meg már sokat felejtettem, mert nem használom – bosszankodott kicsit.
Hát nekem a földre koppant az állam.
-
Te szórakozol velem? – nyögtem. – Folyékonyan beszélsz három nyelven is és egy
kihalttal is boldogulsz? Te nem vagy igaz – dőltem hátra keresztbe font
kezekkel.
-
Esküszöm! – emelte magasba a kezeit vigyorogva. Épp javasolni akartam, hogy
akkor bizonyítsa be, a franciához még hozzá is tudtam volna szólni, mert
suliban tanultam és anyu meg Guillaume miatt is beszéltem valamennyire, de nem
tudtam próbára tenni, mert páran felbukkantak az asztalunknál. Néhány fiatal
lány volt, kezükben a cukrászda dobozával, így vásárlók lehettek.
-
Elnézést! – szólalt meg az egyikük. – Ne haragudjatok! Csak egy pillanatra
zavarnánk Tom. Kaphatnánk autogramot? – nézett rá esdeklőn egy szőke hajú lány.
-
Hát persze – mosolygott Tom és egyből készségesen fordult a lányok felé. – Hogy
hívnak? – kérdezte a szőkét, aki elsőként nyomta a kezébe a tollat és egy
noteszt.
-
Jennifer – válaszolt a lány mosolyogva le nem véve a szemét a színészről.
-
Gyakran jártok ide? Isteni sütiket lehet kapni, ugye? – elegyedett szóba velük.
A lányok csak helyeseltek. Egyenként végigkérdezte minden lány nevét,
némelyiküktől a hogylétük felől érdeklődött, vagy egyéb kedves szava volt
hozzájuk.
-
Abigail. Gyönyörű neved van – mosolygott a harmadik aláírásnál. A lány azt
hittem ott esik össze. Elkezdtem falatozni a salátám és csak csendben figyeltem
az eseményeket.
-
Szeretünk Tom! – mondta az egyik lány, mire a férfi elnevette magát.
-
Én is szeretlek mindnyájatokat. Elképesztőek vagytok – vigyorgott rájuk.
-
Sarah – lépett elő a következő lány is.
-
Mennyi szépséges hölgy, szebbnél szebb nevekkel - sóhajtott Tom, a lányok pedig
összekuncogtak. Ekkor kezdtem érteni. Tomból természetesen áradt egyfajta
vonzerő, ami a figyelmességéből, udvariasságából táplálkozott. Nem kellett
megjátszania semmit, nem volt tettetés, ő valójában ilyen volt és ez a
lányoknak tetszett. Jó mit ámítom itt magam, nekem is baromira bejött. El
tudtam képzelni, hogy az ilyen fiatal lányoknak is, akik nap-mint nap
találkoznak a suliban macsó, beképzelt idiótákkal, akiknek a nőzés egy sport,
akikből kiveszett a romantika, imponál, hogy itt ez a férfi, aki egyszerűen,
mintha a lovagkorból lépett volna elő. Ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy
mindenkivel így bánik, ilyen kedvesen, tehát én semmivel sem voltam különb
számára, mint bármelyik nőnemű lény.
-
Közös képet is kaphatnánk? – kérdezte meg végül a szóvivő Jen.
-
Nézzétek lányok, nagyon szívesen tenném, de nem vagyok egyedül és így is
elhanyagoltam Emiliát - mutatott felém, mire minden lány egyszerre kapta a
fejét irányomba. Olyan meglepetten néztek rám, mintha most teleportáltam volna
oda, és nem ültem volna egész végig az asztalnál. Gyorsan lenyeltem a salátát,
hogy meg tudjak szólalni.
-
Engem nem zavar. Nyugodtan! – intettem Tomnak, aki felpattant, hogy minden lány
készíthessen vele közös fotókat.
-
Te vagy a legjobb Tom! Köszönjük! – ujjongtak.
-
Örömömre szolgált hölgyeim – emelte a kezét a szívéhez, majd útra bocsátotta a
lányokat, akik még vetettek rám néhány fura, kíváncsi pillantást. – Ne
haragudj! – kért elnézést, de a csillogó szeméből láttam, hogy élvezte a
dolgot.
-
Kedvesek és lelkesek voltak, te pedig elképesztően kezeled őket – vallottam be
az észrevételemet.
-
Hálás vagyok nekik. Tényleg annyi mindenre képesek és… mindegy, nem untatlak
ilyesmivel – Elmosolyodtam, és épp kezdtem volna mesélni neki a cikkről, amikor
újabb rajongó lépett oda, ezúttal egy fiú.
-
Ne haragudj Tom! Kaphatnék egy aláírást? – kérdezte. Tom ugyanolyan mosollyal
mondott ismét igent. – Alig várom, hogy kijöjjön az új Thor film – mondta,
miközben Tom a nevét firkantotta a lapra. – Loki meg fog változni? Ugye nem hal
meg a végén? – kérdezte.
-
Sajnálom, de nem beszélhetek. Nem lenne senkinek se jó, ha titkokat árulnék el.
De jó lesz. Ígérem.
-
Az tuti. Marha jó, az összes film! – vigyorgott a srác, és hálásan szorongatta
a megszerzett autogramot. – Loki meg király. Nem véletlenül van annyi csodálód.
-
Kösz haver – vigyorgott Tom.
-
De tényleg! Ki ne tudná, kicsoda az a Loki? Komolyan külön filmet kéne kapnod –
bólogatott a srác. Tom felnevetett, én meg csak pirultam. Hát én, nekem nincs
fogalmam arról a Lokiról. Basszus.
Mikor
újra kettesben maradtunk, rájöttem, hogy ismét hamar véget ért a szünetem, és
már csak perceink maradtak hátra. Elkezdtem szedelőzködni.
-
Sajnálom, ez így nem épp volt a legeredményesebb. Más helyet kéne választanunk
– ajánlotta.
-
Vagy mit szólnál, ha adnál egy e-mail címet, elküldenéd, én meg visszaírnék kis
összefoglalót? – kérdeztem, de rájöttem, hogy ez lenne a legrosszabb, mert
akkor nem találkozhatok vele. Másrészről így megvédeném magam attól, hogy
belezúgjak és csalódás legyen a vége.
-
Mintha házi feladatod lenne? Kizárt – közölte. – Szerintem az a legegyszerűbb,
ha megadod a számod, és akkor könnyebben tudunk egyeztetni egy találkozót. –
Most komolyan elkéri a telefonszámom? Anyám borogass! Le kellene ülnöm! Nagyot
nyeltem és az egyik papírlapra lefirkantottam a számom. Sajnáltam, hogy ő nem
adta meg a sajátját, de rájöttem, minek is tenné, egyrészről fő a biztonság,
másrészt meg úgyse hívnám, ő keres majd. Ezek után gyorsan elbúcsúztunk.
Pénteken
a szokásos csajos esténkre készültem Brivel. Most csak kis kekszet sütöttem,
semmi erőm nem volt bonyolultabbhoz. Mikor ajtót nyitottam neki, vigyorogva
robbant be, egy DVD-t tartva a kezében. Fogalmam sem volt mi az, de már a
borítójáról lerítt, hogy nem az én filmem.
-
Ez meg mi? – kérdeztem kíváncsian, miközben ő beengedte magát lefagyott alakom
mellett.
-
Ez kérlek a Thor című amerikai akciófilm – vigyorgott lelkesen.
-
És azt akarod megnézni? – fintorogtam. Amint meglátta, hogy nem vagyok
elragadtatva, az arcomba nyomta a filmet az ujjával egy bizonyos névre mutatva:
Tom Hiddleston. – Ebben Loki? – kérdeztem, és úgy vettem el tőle a DVD-t,
mintha a Szent Grált tartanám a kezemben.
-
Bizony. Elcsakliztam Chester polcáról. De amit nem tud, az nem fáj neki. Ide a
sütivel és irány a síkképernyős TV-d! – nevetett.
-
Jaj Bri! Te vagy a legjobb! – öleltem meg és sietősen kipakoltam a tepsiből egy
tányérra a nasit. Egy palack bort is magamhoz vettem két pohárral és
letelepedtünk a kanapéra. A főszereplő abszolút nem jött be. Bri odáig meg
vissza volt az izmaiért és a szemeiért, engem egy cseppet se mozgatott meg,
hanem Tom karaktere! Teljesen elképesztett. Tátott szájjal bámultam egyes
jeleneteket, fel se tudtam fogni, hogy képes ennyi érzelmet átadni. Totálisan
levett a lábamról. Némán, nagyra tágult szemekkel figyeltük a filmet, amit
valószínűleg soha az életben nem néztem volna meg, de el kellett ismernem,
egész jó, látványra pedig bámulatos. Egymás után rágcsáltuk el a kekszet, és én egy unalmas csihi-puhi
jelenetnél fél perc alatt benyakaltam egy pohár bort. Amikor pedig Loki volt a képernyőn,
teljes odaadással figyeltem.
-
Marha jó volt! – vigyorgott Bri a végén, gurgulázott a nevetéstől, de az inkább
a bornak volt köszönhető, mint a filmnek. Belőlem mást hozott ki.
-
Most akkor meghalt? – buggyant ki egy könnycseppem.
-
Nem, én egy hónapja kényszerültem megnézni a Bosszúállókat Chesterrel s
határozottan emlékszem, hogy abban benne volt, meg állítólag jön ennek a
folytatása és abban is benne lesz. Ne sírasd baba ezt a gonoszt! – simogatta
meg a vállam.
-
Hát pont ez az! – fakadt ki belőlem minden film alatt felgyülemlett érzelem. –
Ő nem is rossz! Vagyis… csak kis szeretetre vágyott, kis elismerésre, hogy az
apja szeresse! És az a rész, mikor megtudja, hogy örökbe fogadták! Jézusom! Ez
keményebb, mint Az Utóirat: Szeretlek – sóhajtottam.
-
Nem vagyunk normálisak – fakadt ki Briből a röhögés, ami engem is nevetésre
ingerelt, így pár percig csak fetrengtünk a röhögőgörcstől, pedig addig szinte
sírtam. Utána beszélgetni kezdtünk. Bri elmesélte, mit vett Chesternek a
születésnapjára és hogy mennyi fejfájást okozott neki, míg kiválasztotta.
Irigyeltem, hogy van mellette mindig valaki, de persze a macerák nélkül
megvoltam. Miután végighallgattam, hogy nem bírták ki szex nélkül egy koncerten
és a mosdóba kellett menniük, már kicsit soknak találtam.
-
Oké Bri, többet nem akarok tudni – állítottam le. Én is jól voltam a bortól, de
ő több mint jól.
-
Valld be, hogy lefeküdnél vele! – nevetett. Úgy tettem, mintha nem tudnám, kire
gondol. – Tuti, ő tisztára az eseted.
-
Shakespearet szavalt nekem, és tud görögül… - néztem rá, mint aki teljesen el
van veszve. Aztán mesélni kezdtem, mi minden történt, mit mondott, én mit
mondtam.
-
Elkérte a számod! Úúú tuti bejutó vagy az ágyába! – kuncogott.
-
Nem Bri! Ez csak munka, vagyis segítek neki a kutatásban. Semmi esélyem se
lenne nála. Amúgy is ő nem olyan… - néztem rá szigorúan.
-
Persze nem olyan! Minden pasi „olyan”! Hidd el, ezt megtanultam. Tuti hajt rád,
csak még nem olyan kifejlett a radarod, hogy észrevedd.
-
Ne Bri, ne kelts bennem hamis reményeket! Így is már tisztára rosszul vagyok. Ott
ült tőlem egy karnyújtásnyira és lelkesen figyelt… te nem tudod, milyen
aranyos, aztán elhagyja csak egy olyan szó a száját, hogy hölgyem, vagy számomra volt
az öröm, én meg csöpögök ott, mint a híg cukormáz – nyafogtam. – Le kéne
mondanom ezt az egészet.
-
Dehogyis! Szépen meghódítod. Ha ennyire tökéletes meg minden, akkor hajts rá!
-
Semmi értelme, ő maga mondta, hogy LA és London között ingázik, hónapokat
dolgozik ott. Bármilyen jó is álmodozni róla, jobb, ha megmarad az álmok
szintjén.
-
Nem tudhatod – suttogta Bri együtt érzőn.
Mivel
Chester nem volt otthon, nem várta barátnőmet, aki mellesleg eléggé becsiccsentett,
így jobbnak láttam, ha egy rögtönzött pizsama bulit is tartunk. Bevonultunk a
szobámba, és mint a tinik elkezdtünk mindenféléről dumcsizni, éjjel
tizenegykor. Aztán barátnőm megtalálta a kedvenc játékát, és kihúzva az
ékszeres fiókomat, mindent magára aggatott. Bekapcsoltam a zenét, Mumford &
Sons új CD-je ment állandóan. Bri végül a szekrényemben is körülnézett a sok
kacat és kincs között, amiket az évek során összegyűjtöttem. Volt ott nem
működő régi írógép, pár régi fényképezőgép, ruhák. Többször is szóvá tette,
hogy egy vintage boltot is nyithatnék, de minimum egy múzeumot a sok cuccomból.
Az egyik Polaroid gép működött, így mikor barátnőm felöltözött, kézbe véve azt
a táskát, amit nemrég vettem az antikváriumban, csináltam is róla képet. Egymás
után váltogatta a szetteket, majd ő fotózott engem, így egy tucat őrült fotó
készült. Vigyorogva, még mindig a zene ritmusára mozogva tűzködtük ki a
hatalmas faliújságomra a jobban sikerült fotókat. Volt ott minden. Régi
képeslapok, szárított virág, képek a szüleimről, barátokról, idézetek, és
inspirációs képek. A kedvencem egy fotó volt Marylinnel, rajta egy idézettel: Jó vagyok, de nem egy angyal, követek
el bűnt, de nem vagyok ördög. Csak egy kislány vagyok a nagyvilágban,
aki próbál
találni valakit, akit szerethet.
Szombaton
kora reggel a kupi látványa és Bri kapkodása fogadott. Alig egy perc alatt
felöltözött és két röpke puszi után el is tűnt. Próbáltam néhány nagyobb dolgot
a helyére rakni, hogy a szobám kevésbé tűnjön hajléktalan szállónak, amikor
megcsörrent a telefonom. Bele se gondoltam ki lehet az, így hezitálás nélkül
felvettem.
-
Hallo? – szóltam bele kómásan.
-
Jó reggelt! Itt Tom… Hiddleston – mondta tétován, mintha már a jó reggelt-ből
nem jöttem volna rá, kivel beszélek. Egyből kipattantak a szemeim.
-
Szervusz Tom! – köszöntem én is. A szívem olyan hevesen kezdett dobogni, hogy
azt hittem nem élem túl a következő perceket.
-
Talán felébresztettelek – Halkan beszélt, és olyan nyugodtan, hogy
legszívesebben megkértem volna, duruzsoljon még órákig így a telefonba.
-
Ami azt illeti nem, most keltem nem rég. – Magam se tudom, miért de elkezdtem
vigyorogni, hálát adva az égnek, hogy nem látja most az arcomat.
-
Arra gondoltam, ma találkozhatnánk, ha neked is megfelel. Én tényleg nem akarok
a terhedre lenni.
-
Nem tudnál a terhemre lenni – mondtam kedvesen és mintha a vonal túlsó végén
megkönnyebbülten sóhajtott volna. – Csak mondd meg mikorra legyek kész és hol
találkozzunk… - nem akartam felajánlani, hogy nálam legyünk, mert fél nap se
lenne elég arra, hogy kitakarítsak a tegnapi pizsi parti után.
-
Igazán kedves vagy. Nos, akkor mit szólnál, ha érted mennék és akkor elmennénk
valahova?
-
Jól hangzik. Legyen! – kuncogtam el magam izgatottan. Tom is nevetett, aztán
egyeztettük a címet meg az időpontot. Másfél órám volt elkészülni. A hatalmas
Audrey képre pillantottam, majd izgatottan nevetve hanyatt vágtam magam az
ágyon. Istenem segíts! Gyorsan elrohantam zuhanyozni, hajat is kellett mosnom,
balzsammal bekennem, ezer féle dologra kellett figyelnem. A ruhaválasztás volt
a legnehezebb, kényelmeset akartam, ami mégis csinos, de azért meg is mutatja,
hogy milyen vagyok. Túlzásba persze nem akartam vinni, nehogy azt gondolja
hamis ábrándokat kergetek és beképzelem, hogy ez egy randi. Végül egy ing és
szoknya mellett döntöttem, a hajamat hagytam a vállamra omolni, pár ékszert és
egy antik kitűzőt is magamra aggattam. Izgatottan toporogva vártam, hogy
csengessenek, amikor a mobilom csengőhangja szólalt meg. Tom szólt, hogy
megérkezett és lent vár. Villámgyorsan felkaptam a táskám és bezártam az ajtót.
Igyekeztem higgadt maradni, nehogy lezúgjak a lépcsőn és nyakam szegjem idő
előtt, ami kitelt volna tőlem. Egy nagy autó előtt várakozott, most csak egy
elegáns sötét farmer volt rajta, szürke pólóval és bőrdzsekivel. Egy hűsítő
esőzésre lett volna szükségem azonnal, hogy megakadályozza az öngyulladásomat.
Eszméletlenül nézett ki. Elvigyorodtam, mikor kinyitotta nekem az ajtót, majd
besegített. Elegáns autó volt, de sokkal jobban foglalkoztatott, hova akar
vinni. kíváncsi lettem volna, hol él. Miután ő is becsatolta az övét,
rámmosolygott és indított.
-
Elárulod, hova megyünk? – kérdeztem.
-
Majd meglátod – vigyorgott és kisorolt a forgalomba. Nem akartam túl
kíváncsinak tűnni, ha elkezdem faggatni se lettem volna előrébb, így csak
élveztem az utazást, hogy mellette ülhetek, nézhetem, ahogy vezet. Olyan
higgadt és precíz volt a volán mögött, mint bármely más tevékenység közben,
amit eddig láttam csinálni. – A kocsi nem az enyém, csak kölcsönöztem, hogy
kényelmesen utazzunk, ha már itt elrángatlak. Öhm igazából fogalmam sincs ezt,
miért árultam el – rázta meg a fejét és továbbra is az útra koncentrált.
-
Nem fogom azt hinni, hogy pénzszóró sztár vagy, akinek hat Aston Martin áll a
garázsában, de ha így lenne se számítana – mosolyogtam rá.
Mikor
megérkeztük a végállomáshoz és kiszálltunk a kocsiból még mindig nem tudtam,
hova tartunk, hiszen a parkolóból ezer helyre mehettünk volna. De amint egy bizonyos
hely felé kezdtünk haladni, a bensőm ujjongani kezdett. Sosem jártam még ott.
Már maga a monumentális épület tiszteletet ébresztett bennem, Tomnak szinte
húznia kellett maga után, hogy a bámulásba belefeledkezve pakoljam egymás elé a
lábaimat.
-
Ez óriási! – nyögtem ámulattal. Tom elmosolyodott és kinyitotta előttem az
ajtót, hogy maga előtt beengedjen. Sose gondoltam volna, hogy egyszer ott fogok
állni, a hatalmas British Libraryben, ami az egész Egyesült Királyság nemzeti
könyvtára volt. Tom otthonosan mozgott, tudta, merre kell menni, tagságija is
volt és céltudatosan haladtunk egy részleg felé a monumentális olvasóteremben.
Könyvek ezrei, emberek tucatjai és megannyi számítógép volt szerte, amerre a
szem ellátott.
-
Erre Em! – hívott, ő már tíz lépéssel előttem járt. Egy nagy asztalnál ültünk
le, közel a könyvespolcokhoz. Senki sem zavarhatott minket, csak halk
suttogások és minimális alapzaj hallatszott, amúgy nagyon csendes hely volt.
-
Jobb, mintha Disney Landbe vittél volna! Uramisten! Ez annyira gyönyörű!
Lenyűgöző! – áradoztam neki.
-
Nem nehéz levenni a lábadról – vigyorgott. Elővette a laptopját, amit addig a
hóna alatt hordott táskából húzott ki, majd papírlapokat is. Felém tolta a
gépet ő pedig úgy tűnt felkészült a jegyzetelésre. Észre se vettem, csak úgy
repült az idő. Míg én elolvastam az adott cikkeket, addig ő könyvekből és
internetes forrásokból jegyzetelt, aztán amint végeztem és kész voltam a lényeg
lefordítására, máris másik lapot vett elő és figyelmesen hallgatott. Bár inkább
beszélgetés volt az egész, mint komoly tudományos kutatás. Néha eltértünk a
tárgytól, mesélni kezdett valamit, és én nem tudtam betelni vele. Szeretettel
mesélt a családjáról, akik annak kapcsán kerültek szóba, hogy megkérdeztem mit
szólnak, hogy ennyire elkötelezett a színészet felé. Rengeteg mindent megtudtam
róla és még többet, csak abból, ahogy mesélt, ahogy előadta azt. Sokszor
kellett mosolyognom, vagy épp nevetnem, de néha azon kaptam magam, hogy csak a
kezemre támasztottam az arcom és néztem őt mosolyogva. Sokat haladtunk és én is
lassan szakértője lettem a témának.
-
Tarthatunk szünetet, ha gondolod. Kimehetünk a büfébe, vagy mosdóba.
-
A mosdóba is bekísérsz? – kérdeztem, és mindketten kuncogni kezdtünk.
-
Sshh! – tette a szája elé a kezét, de ő volt az, aki kettőnk közül jobban
nevetett.
-
Én jól vagyok, köszönöm csak felállnék, kicsit megmozgatni magam.
-
Rendben, addig én iszom kint egy teát. Biztosan nem kérsz semmit? – kérdezte,
de én megráztam a fejem. – Rendben, akkor sietek – azzal felállt és elegáns,
megfontolt, komoly léptekkel elhagyta az olvasótermet. Én is felpattantam,
kicsit megmozgattam a lábam, majd a polcokhoz merészkedtem és végighúztam a
kezem a sok könyvön. Mindig is olyan házban akartam élni, ahol van egy hatalmas
könyvtárszoba, tele könyvekkel, egy galériás helyiség, ami csak az én
birodalmam az összes klasszikussal és kedvencemmel. Egy hosszú ideig csak
nyújtózkodtam, olvasgattam a címeket, de aztán egyre messzebbre merészkedtem,
és felfedeztem a távolabbi polcokat is. Amikor eszembe jutott, hogy Tom talán
visszaért, kikukucskáltam az asztalunkra, de nem volt ott, így visszatértem a
könyvekhez. Levettem az egyik nagyon réginek tűnőt, óvatosan fellapoztam és
csak csodáltam. Nem bírtam megállni és beleszippantottam, mennyei régi könyv
illata volt.
-
Te tényleg megszagoltad? – hallottam meg Tom hangját, mire hirtelen reflexből
becsuktam a könyvet és felé kaptam a fejem. Ott támaszkodott az egyik polcnak
keresztbe font kézzel és valami volt nála.
-
Öhmm igen, ne mondd, hogy te sose szagoltál meg egy könyvet se! Úgyse fogom
elhinni – mondtam kicsit megbántottan, majd visszaemeltem a regényt a helyére.
Tovább sétáltam, de éreztem, hogy Tom követ, így megtorpantam és megfordultam.
-
Nem megszólás akart lenni – mondta mélyen a szemembe nézve. – Csak figyeltelek,
ahogy elveszel a sok régi könyv között, ahogy csodálattal érsz hozzájuk, mintha
a paradicsomba hoztalak volna.
-
Ez maga a paradicsom… számomra – nyeltem nagyot. Nem akartam pislogni, nehogy
elkapja a tekintetét.
-
Megengeded, hogy felolvassak neked? – Csak kíváncsian bólintottam. Ott a sorok
között, a rengeteg könyv takarásában, alig néhány centire velem szemben
felütötte a kötetet. Hálás voltam a polcnak, aminek neki támaszkodhattam, mert
máskülönben biztosan elájultam volna a hangjától és attól a csodálatos
pillanattól, amikor belekezdett Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok első
felvonásának első színjéből. http://www.youtube.com/watch?v=Uv9dmOfem2s
Ha
a zene étel a szerelemnek,
hát
játsszatok! Sőt, tömjetek tele,
hadd
fojtsa meg a vágyat a csömör!
Ezt
még egyszer!... Szép, elhaló a vége,
suttog
fülembe, mint édes lehellet,
mely
ibolyák fölött az illatot
lopkodva
adja. – Elég már, elég!
Már
nem édesek ezek a zenék.
Ó,
szerelem, te élénk, fürge szellem,
hiába
vagy oly nagy befogadó,
hogy
el bírsz nyelni mindent, mint a tenger;
ha
bármi érték, nagyság hull beléd,
mind
értéktelen ronggyá változik
egy
perc alatt!... A vágy: fantázia,
s
a szerelem a legfőbb képzelődés.
A lélegzetem elakadt, egy szavam sem volt, csak a
szemem homályosult el. Sehogy sem tudott feltörni belőlem, egy megkönnyebbülést
hozó sóhaj. Ennél gyönyörűbb dolog még életemben nem történt velem. De csak
addig, mert amint Tom abbahagyta a szavalást és a szemembe nézett, látva hogy
elvesztem, egészen megváltozott a tekintete. Becsukta a könyvet, aztán egészen
közel hajolt és egy lágy csókot lehelt a számra. Ajkai közre fogták a felső,
majd az alsó ajkam, finoman, becézőn szívták, és belőlem ekkor szakadt fel a
megkönnyebbülés sóhaja. Egészen a polchoz szorított, jobb kezével hátra fogta a
hajam, míg a hüvelykujjával az arcomat cirógatta. Egy pillanatra sem szakadt
meg a csókunk. Magamhoz vontam a pólójánál fogva, minden gondolat kiveszett a
fejemből, csak a mennyei csókok borították el a tudatom. Semennyi se lett volna
elég belőle, de Tom se tűnt úgy, mintha abba akarná hagyni. Végül a nyaka köré
fontam a karjaim és ő kissé megemelve szorította magáéhoz a testem. Faltuk
egymás ajkait, de az sem volt elég, több kellett, így a nyelveink is beszálltak
az érzéki játékba. Az egész bensőm remegett és csak azt kiáltotta, hogy Még! Lépteket
hallottunk közeledni, így kénytelenek voltunk elszakadni egymás ajkaitól. Az
arcunk elvált, de a testünk még mindig egy ölelésben forrt össze. Tom a fejem
búbjára támasztotta a fejét, úgy füleltünk, jön-e az a valaki, miközben egy
percre se hagyta abba a hajam morzsolgatását. Azt hiszem totál belezúgtam.
